Minden eddiginél több szex a Netflix botrányos sorozatában

Általánosan elismert igazság, hogy minden nézőrekordokat döntögető régenskori romantika előbb-utóbb önismétlővé válik. Ez az igazság oly mértékben bevésődött a Netflix sikerkreátorának elméjébe, hogy nem szégyellte otthagyni a sorozatot. A Bridgerton család sok tekintetben jól járt a cserével, Chris Van Dusen helyett Jess Brownell javított a második évad hibáin, visszahozva a legfontosabb egyedi terméktulajdonságot, a jó adag erotikát, ám egyúttal önismétlővé is tette Colin Bridgerton (Luke Newton) és Penelope Featherington (Nicola Coughlan) történetét.

Jess Brownell tanult Chris Van Dusen ballépéseiből. A történet elején Penelope petrezselymet áruló szürke kisegér a báltermek szélén, akinek egyetlen öröme vitriolos társasági magazinja. Gyerekkori szerelme, Colin éppen visszatér európai körtúrájáról, ami nemcsak meglepő barnaságot adott a karakternek, de szexuális értelemben is felnyitotta szemét, így például a hármas kalandoktól sem riad vissza.

Az órák ráébresztik London legkeresettebb agglegényét, hogy gyerekkori barátja sokkal többet jelent számára; kérdés, nem késett-e el a felismeréssel. A Bridgerton-dinamikát ismerők pontosan tudják: nem. Igaz, éppen a két főszereplő egymásra találásában változtatott (eddig) a legtöbbet Jess Brownell. A regényben ugyanis Colin Penelope nagy titka felfedése után dönti el, hogy feleségül veszi a lányt, a sorozatban viszont a sorsdöntő esemény merő féltékenységből fakad. A változtatás bár sablonos, mégis van értelme, így jobban megbocsájtható, mint a sorozat egyéb hibái.

2020 karácsonyán a bezártságban megcsömörlött nézőközönség tapsolt a György-kori anakronizmusoknak, főként a woke követelte inkluzív brit arisztokráciának. 

Mások úgy vélték, a fikciónak nem kell valósághűnek lennie. (Arra már nem gondoltak, hogy Quinn regényeit éppen a sorozat kevert rasszú szereplői miatt számosan bélyegezik majd rasszistának, mivel a netflixes borítóval ellentétben szereplői kizárólag fehérek.) 

Szórakoztatók voltak a csillogó díszletek, a fagylaltszínű jelmezek és a vonósnégyes feldolgozásban, a Vitamin String Quartet által játszott modern popdalok is. Mindezek most még inkább túlzó formában térnek vissza, így már nem egyszerűen a korszakkal kapcsolatos anakronizmusok, hanem helyenként a Bridgerton-univerzumot cáfoló jelenetek. Például Anthony miért hagyja Francesca (Hannah Dodd) húgát egyedül az első bálján, amikor Daphne egy lépést nem tehetett nélküle? Hogy járkálhatnak folyamatosan szabadon hajadon nők és férfiak csoportjai, amikor elvileg tilos gardedám nélkül találkozni bárkivel? 

A nézők megtanulták, hogy a Bridgerton-arisztokrácia színes, így már csak legyintenek, amikor jelnyelven beszélő vagy éppen mozgássérült szereplő kerül a vászonra. Az újrahangszerelt popdalok kitalálása érdekes, ám amikor a néző rájön, mi szól, ráébred, a dalnak semmi köze a jelenethez. Ugyanígy szemforgatást okoznak John Glaser jelmezei is. Az első évadban minden szereplőnek eltérő színpaletta és akár szabásvonal jutott. A második évadban a jelmezek egyszerre lettek merészebb színűek és korhűbbek, a harmadik viszont a textúrák elmosásáról szól. Rétegezett szövetek, kék, zöld és lila színek kombinációi nyomán a szereplők egybemosódott masszaként állnak a vásznon. 

Mindennek ellenére Coughlan játékát érdemes nézni. Newtonnal való románcuk süt a képernyőről, és határozottan jót tesz a történetnek, hogy már a harmadik résztől egyértelmű, mindketten akarják a másikat. Kár, hogy a mellékszálak tengerében Penelope és Colin mindössze harminc percet tölt együtt a négy részben. Igaz, így érdemes várni a júniusban érkező második etapot.